Csodálom a csillagászokat. Csodálom az agykutatókat. Hogy lehet azt felfogni, hogy a Semmi és a Minden ugyanaz. Ha nagyon sokat gondolkodunk rajta, belezavarodunk. Ezért sokan egyáltalán nem gondolnak rá. De az se megoldás. Leginkább a búcsú segít valamit megérteni, vagy felzaklatni, vagy megnyugtatni… Illyés Gyula szép verse: A Semmi közelít…
A vasárnap délutáni / mondhatni légüres falusi csöndben
meg-megújuló dörej-sor. / No, mégsem ágyúké.
(…) Az egyre távolibb pici neszek / úgy telítgetik, hogy – ürítgetik
oly zaj-üresre a földet-eget, / hogy – végy lélegzetet! – / a Semmi a legközelebb.
Valahogy előkerült Petri György búcsúverse is (Búcsúzás):
„Ne tudja más, ne hallja más, / örökre szól a búcsúzás.” (N. Mihalkov-parafrázis)
Ég veletek, barátaim, vége a dal-
nak. Engem most már vár a ravatal.
Lehettem volna jobb, szorgalmasabb,
de sajnos ennyire futotta csak.
Kár, hogy így van, jó volna élni még,
másrészt, belátom, ennyi is elég,
nincs rá okom – nem elégedetlenkedem:
tartalmas és szép volt az életem.
S mint bársonyon smaragdok, jáspisok,
drága hónapok ékköve ragyog
még káprázó, boldog szemem előtt,
ajándék minden reggel, délelőtt,
kiélvezem a maradék időt,
mint ínyenc a húsos cubákokat
– csontig lerágom végnapjaimat.
